„Quod est superius est sicut quod inferius, et quod inferius est sicut quod est superius”.
„Ami fent van, az olyan, mint ami lent van, és ami lent van, az olyan, mint ami fent van.”
Ez a „megegyezőség törvénye”.
A fenti idézet a makrokozmosz (a görög makros kosmos, „nagy világ” szóból ered; a világegyetem egésze, amelyet egy nagy élőlényként értelmeznek) és a mikrokozmosz (a görög mikros kosmos, „kis világ” kifejezéséből ered; az ember, amelyet egy miniatűr világegyetemként értelmeznek) közötti szerkezeti hasonlóságokra (vagy „megegyezőségekre”) utal.
E törvény szerint, az egész Univerzumban létezik az energia kifejeződésének egy kontinuuma, amely fraktálmintákon keresztül fejezi ki magát – a fraktál egy önmagához hasonló struktúra vagy dinamika, amelyben minden egyes rész, az egésznek a tükörképe – ahogy a fa gyökerei, törzse, ágai és levelei.
Elektromos valóságban élünk, ahol az Univerzum energiája fraktál mintákban ölt alakot – a mikrotól a makróig a valóság hasonlít az elektromosság mintáira: az energia, a ciklusok, a mágnesesség és a fraktálok mindenütt jelen vannak.
Ahogy a sejtjeink egész organizmusok működését tükrözik, úgy az emberiség is az egész Világegyetem működését tükrözi – minden fent létező elem, amely a csillagképeket és a kozmoszt mozgatja, bennünk is ott van: ugyanabból az alapvető erőből és anyagból vagyunk teremtve, amely az egész Világegyetemet megeleveníti és formálja.
Ebben az értelemben osztozunk a Világmindenség ugyanazon éltető és teremtő elvében, amit az ősi alkimisták „a világ lelkének” neveztek – ez nem „a szellem, amely elhagyja a testet, amikor valaki meghal”, hanem egyszerűen az az alapvető erő, amely mindenütt lehetővé teszi az életet és a teremtést.
Csak egyetlen szubsztancia létezik – egyetlen erő, amely végtelen ciklusokban fraktálisan alakítja önmagát, akárcsak a mag, amely fává, gyümölccsé és újra fává válik, örökké, az örökkévalóságig.
Ez a teremtés története.