Minden állandó áramlásban van; mindennek megvannak a maga ciklusai; mindig minden felfelé majd lefelé ível; az inga lengése mindenben megnyilvánul; a jobbra történő kilengés mértéke megegyezik a balra történő kilengés mértékével; a ritmus kiegyenlíti őket.” – A ritmus törvénye
A ritmus törvénye irányít az Univerzumban mindent, a gazdaságunktól kezdődően, az egészségünkön, a kapcsolatainkon át, életünk egészéig. Tegyük fel, hogy az egészséged és a fizikai erőnléted a csúcson jár. Ha ezt sikerül felismerned, akkor azt is előre tudhatod, hogy az egészséged és a fittséged hamarosan némileg vissza fog esni. Azonban ahelyett, hogy ezt a „fizikai állapotcsökkenést” úgy élnéd meg, mintha valami bajod lenne, tekinthetsz rá úgy is mint egy jelre, hogy a testednek pihenésre van szüksége. Ezt követően, törvényszerűen, potenciálod egy jobb és erősebb állapotába kell kerülnöd. A mesterek tudják, hogyan emelkedjenek egy ciklus negatív részei fölé… soha nem izgatják fel magukat túlságosan, vagy nem engedik, hogy a negatív dolgok behatoljanak a tudatukba. A siker kulcsa e törvény elsajátításában, az egyensúlyban rejlik. Soha ne engedd, hogy az érzelmeid túlságosan kilengjenek akár balra, akár jobbra.
A szokásaink frekvenciájának egyensúlyban tartásával harmonizálhatjuk a ciklusaink polaritását, ahelyett, hogy a szélsőségek szakadékába esnénk.
Ha tudatosan befolyásoljuk ritmusainkat, az azt jelenti, hogy úticélunk irányítójává válunk.
Az asztrológiai elemzésekhez hasonlóan, bioritumusunk is kiszámítható születési dátumunk alapján. Ez nagyban segít ébernek maradnunk folyamatosan váltakozó ciklusainkra. Ehhez szeretnénk nektek egy nagyon hasznos applikációt is mutatni, amelynek alkalmazása mindenki számára javasolt. Csupán a pontos születési dátumunkat kell megadnunk és megfigyelnünk saját, személyes görbéink alakulását.
https://kiszamolo.com/bioritmus-kalkulator/
Fizikai állapotunk 23 napos, érzelmi állapotunk 28 napos, intellektuális állapotunk pedig 33 napos ciklusokban váltakozik. Ahhoz, hogy életünk folyamán ne pazaroljuk el feleslegesen életerőnket, életenergiánkat, fontos lenne odafigyelnünk ciklusaink leszálló ágaira, különös tekintettel a fizikai és érzelmi állapotunk vonatkozásában. Egyensúlyunk megtartása érdekében ilyenkor tartózkodjunk attól, hogy fizikailag túlzottan leterheljük magunkat, érzelmileg pedig tartsuk magunkat távol a konfliktusoktól. Aki pedig még ennél is tudatosabban szeretne tenni életenergiájának megőrzéséért, az ellátogathat hozzánk kezeléseink valamelyikére vagy akár mindegyikére, a személyes ciklusa mélypontját megelőző néhány napban, fizikai, érzelmi és mentális állapotának megerősítése érdekében, segítve ezzel teljes lényét a tökéletes, kiegyensúlyozott lét megtapasztalásában.